Hadd kezdjem a sorokat az egyik legnagyobb frázissal: el sem hiszem mennyire hamar elszaladt. Az elmúlt 10 hónap alatt olyan gyorsan ment el, amilyen gyorsan csak lehet, még akkor is, ha néha teljesen be is lassult és nehéznek tűnt a folytatás. Nagy szerencsénkre jóval több örömre adott okot a szezon, mint siránkozásra, hiszen bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt ez körülbelül az idény közepén, végül is történelmet írt a csapat azzal, hogy a futball történelem során egyedülálló módon másodjára is sikerült begyűjtenie mindhárom kupát egy szezonban; triplázni. Pedig mintha még csak tegnap lett volna, hogy ocsúdni próbáltunk a 2013-14-es évad sikertelenségeiből a nyári uborkaszezonban, látva, hogy a bukott Tata Martinot Luis Enrique váltja, aki ki tudja mit hoz majd a Camp Nou hívei számára? Lehettek akármilyen optimisták, én elhiszem, de őszintén... gondolta volna akkor bárki is, hogy az év végére ilyen örömökben lehet részünk?
Mintha ég és föld lenne a két idényzárás közti különbség: Luis Enrique érkezésével a varázslat is visszatért Barcelonába, és most itt nem csak az edző tevékenykedéseire gondolok: Messi visszatért és jobb mint valaha, Neymar új arcot öltött, Suárez - bár eltiltást töltött - nagy ígéreteket hordozott... Ők hárman később összeállva valószínűleg a valaha volt egyik legnagyobb támadótrióként vonulnak a történelemkönyvekbe. Piqué hamvaiból született újjá, hogy aztán a védelem oszlopa legyen, Rakitic reformot hozott a középpályára, Mascherano megmutatta, hogy Puyol óta nem volt ilyen vezér a Barcelona soraiban mint ő, két új, zseniális kapus őrizte a portát, egyszóval: a csapat gerincében egy olyan tűz gyulladt, ami végül felégette egész Európát: a kezdeti nehézségek után világverő formát öltött a csapat, és sorra szedte a skalpokat: holland bajnok, francia bajnok, angol bajnok, német bajnok? Egyik sem jelent problémát. Otthon visszavette a trónt a Barca az Atleticótól, és a Realt is szoros küzdelemben legyűrte. Bemasírozott a Király-kupa és a Bajnokok Ligája fináléjába és megnyerte mindkettőt. A Camp Nou stadion szent gyepére hozta az összes kupát amit csak meg tudott szerezni. Pont mint a Pep Barca 2009-ben. Akkor is így kezdődött a történet, mint most, tudjuk mi lett belőle.
A berlini finálé után nem csak a Barcelona játékosállománya ejtette meg a hazautat: én magam is. Bár én körülbelül ezerszer kisebb távolságot gyalogoltam le - a szintén culé édesapámtól, akivel az összes fontos meccset nézem - mint a hőseim, az esti út elgondolkoztatott valamin. Egy évvel ezelőtt pont így sétáltam haza. A Real Madrid és az Atletico Madrid közti finálét néztük, és a végén korántsem voltam ilyen boldog, mint most. Azt kellett látnom, hogy a szeretett csapatom nagyon mélyen van, míg a legnagyobb riválisa a fellegekben. Nem vagyok ellendrukker, de ez cseppet sem jó érzés. 378 nap telt el Lisszabontól Berlinig, és a világ nagyot fordult a culékkal. Egy évvel és 22 nappal később a Barcelona szurkolói már nem a rivális örömködését és a kedvenc csapat szenvedését kellett, hogy nézze, és ezért hatalmas köszönettel tartozunk. Az újjáéledt Barcelona milliónyi örömteli pillanatot okozott azóta és felvillanyozta a második hazaút éjszakáját is. Köszönet Luis Enrique-csapat, köszönet a keret összes tagjának Messitől Douglasig, köszönet a csodás emlékekért, a boldog éjszakákért! Jobb kedvencekről nem álmodhatna az ember! Köszönünk mindent, köszönjük ezt a varázslatos szezont, melynek 12. játékosként lehettünk részesei!
Hálásak vagyunk a sikerekért, és ezt soha sem fogjuk elfelejteni! Jövőre is Visca Barca teljes szívből, bajban és sikerekben egyaránt!
GALÉRIA: Tricampions! - a második Barca tripla ünneplése, parádé Barcelona utcáin:
