Egy év hatalmasat fordulhat a világ: ékes példa erre a Barcelona fiókcsapata. A 2013-14-es szezont a másodosztály tabellájának elején zárta az Eusebio Sacristán vezette alakulat. Hogyha nem lennének a Barca második számú csapata, akkor a harmadik pozíció az első osztályba való fellépést jelenthette volna - ennyire jó volt tavaly a B csapat. Idén májusában azonban, mindenki hatalmas meglepetésére nem a tabella elején való ábrándozás várt rájuk, hanem a Segunda Division B - amit a spanyol sokatmondóan csak "Pokolnak" neveznek - ahova a másodosztály utolsó zuhantak vissza.
De mégis hol romlott el minden? Az idei Barca B a másodosztály egyik legjobb - ha nem a legjobb - keretével rendelkezik, és talán az elmúlt 5-6 év legígéretesebb Barcás generációja alkotja. Halilovic, a fiú, aki 16 évesen már a horvát első osztályban játszott, Adama, aki úgy kerülgeti a védőket, mintha csak bóják lennének, Munir, akinek a szezon elején tele volt a nevével a világsajtó, Sandro, aki idén négy versenysorozatban is betalált, köztük a BL-ben is, Grimaldo, aki 16 évesen már az U19-es spanyol válogatott vezére volt, és Samper, aki mind közül talán a legtehetségesebb. Sorolhatnám még a tehetségeket, olyan játékosokat, akiknek minden esélye meg van arra, hogy egy napon az első csapat kezdőjében találják magukat. A világ legnagyobb tehetségei között tartják őket számon, a Segundában azonban nem megy a játék, csúfos vereségek követték egymást, egészen addig, amíg beállt a katasztrófa: kiestek a másodosztályból, ahova ironikus módon pont az első csapattal sikereket halmozó Luis Enrique juttatta őket. Mi vezetett idáig? A Barca B bukástörténetének megismeréséhez menjünk vissza 2007-be, oda ahol még egy sikertörténet vette kezdetét.
2007-ben olyan történt, ami már 34 éve soha: a Barca B a spanyol negyedosztályba esett vissza. A "lélek nélkül játszó csapatot" - ahogyan sokan hívták őket - egy ifjú katalán edző vette át, az ő neve Pep Guardiola volt. Ő és asszisztense Tito Vilanova vágtak bele a feladatba, hogy megváltoztassák a csapat mentalitását, ezzel megmentve a fiatalokat.
Guardioláék egyik legnagyobb találmánya az volt, amikor rájött, hogy a sikertelenségek egyik fő forrása a játékosok alacsony mérete volt. Tele volt a csapat ígéretes tinikkel, akik képtelenek voltak felvenni a kesztyűt a náluk sokkal fizikálisabb és idősebb játékosokkal szemben.
A fiatal edző újított: megerősítette a csapat gerincét, azzal, hogy idősebb, több tapasztalattal rendelkező játékosokat hozatott a csapathoz. Így, a "gyöngyszemekkel", tehát a tehetséges saját nevelésűekkel kiegészülve már képesek voltak felvenni a negyedosztály ritmusát. Az újaknak 21 és 26 éves kor között kellett lenniük, és egyfajta támogató rendszert kellett alkotniuk a kicsik kibontakozásához. Nem maradtak a klubnál két évnél tovább, de beleillettek a Barca-rendszerbe, hasznosak voltak az eredményességhez vezető feltételek megteremtésében, de nem álltak a fiatalok fejlődésének és játékidejének útjába, a szolgálat után távoztak nagyobb csapatokhoz. 
A jól működő rendszer három év alatt feljuttatta őket a harmadosztályba Guardiola kezei alatt, majd Luis Enrique edzősködése alatt már a másodosztályba is. Az első csapatba egyre többen kerültek fel újra, és az elveszettnek ítélt lélektelen csapat egycsapásra aranybányává vált.
Ám a dolgok megváltoztak, amikor Lucho távozott az AS Romához, és a helyére Sandro Rosell, az újonnan megválasztott elnök Eusebio Sacrístánt választotta. Eusebio - aki tagja volt Cruyff 1992-ben BEK-et nyerő aranycsapatának, többek között Pep oldalán - keze alatt jól működött a rendszer, de mégsem úgy, ahogy kellett volna neki. Az új edző alatt jöttek az eredmények, de mégis sok kritikát kapott. A probléma az volt, hogy nem értette meg a Guardiola által bevezetett rendszert és nála az idősebb, igazolt játékosok már nem támogató rendszert alkottak, hanem felváltották a fiatalokat a kezdőben.
Az elsődleges feladata egy B csapatnak mindig az ifik tehetségének kibontakoztatása, de ezt az új edző felcserélte az eredményességre. Nem azokat játszatta, akikben a legnagyobb potenciál lakozott, hanem azokat, akik a legjobbak voltak az adott időben. Ugyan a keze alatt jó eredmények jöttek, és soha nem látott számban mentek fel az ifik a felnőttcsapatba, nagyon kevesen tudtak ott meg is ragadni. Az elmúlt években a legjobb generációk mentek át a B-n, de abból a majdnem 30 játékosból, akik bemutatkozhattak az első csapatban, csupán Bartra, Montoya, Sergi Roberto és Rafinha tudtak megmaradni. Azt is hozzá kell tenni, hogy mind a négy játékos csupán egy évet játszott Eusebio alatt, a legnagyobb fejlődést Luis Enrique edzősködésével érték el.
Eusebio jó edző, elérte a Barca B valaha volt legmagasabb pozícióját a másodosztályban, csupán egy valamihez nem értett: ahhoz, hogyan kell egy B csapatot irányítani. Amikor pedig a 2014-15-ös szezonban sokszor már az eredmények sem jöttek, a kudarca teljes volt. Sokan a játékosok közül már képtelenek voltak leplezni csalódottságukat, akármennyit dolgoztak, mindig ugyanazok játszottak, a fejlődésüknek nem volt tere. Megbomlott a csapategység, egyre borzalmasabb eredmények születtek, Eusebiot pedig egy Zaragozával szembeni 4-0-ás vereség után kirúgták. 
Mielőtt még tovább mennénk Jordi Vinyals rövid pályafutására, meg kell jegyeznem, hogy a problémák sokkal szélesebb körűek, mint a B csapat háza tája. Jelenleg az utánpótlás többi nagyobb klubja, a Juvenil A és a Juvenil B sem ér fel az elvárásokhoz, de ez így van már évek óta. Ha jobban megfigyeljük, akkor észrevesszük, hogy a La Masia változása azóta tart, mióta Sandro Rosell módszeresen eltávolította az előző, Laporta rezsim cruyffista tagjait, köztük az ifiakadémia igazgatóját, José Ramón Alexankót és jobb kezét, Albert Benaigest, 2010-ben, kinevezése után. Ahogyan a páros elhagyta a csapatot, a La Masia identitásának egy része is velük ment.
A helyére ültetett Guillermo Amor nem vált be, és most úgy tűnik, hogy az ő elbocsátása után kinevezett Jordi Roura sem fog. Mindenesetre nem indul jó esélyekkel, hiszen a jelenlegi vezetőség munkája alatt a Masia elveszítette a családias mivoltát, helyette inkább már olyan, mint egy biznisz, melyben a fiatalok inkább befektetések mintsem tanulók.
Ezt a képzetet támasztja alá Jordi Vinyals klubhoz kerülésének története is, melyről új információk láttak napvilágot az elmúlt hetekben. Eusebio távozása után a jelenlegi igazgató, Jordi Roura feladata volt az új ember választása a feladatra. Egy idő után meg is találta a helyettest, Garcia Pimienta személyében. Pimienta már hosszú ideje a Barcelona utánpótlásában dolgozik, másodedző volt például a híres 2002-03-as Cadete A alakulatnál Alex Garcia mellett, melynek tagja volt Messi, Piqué és Fabregas is. Amikor kinézték Eusebio örökösének, akkor a Juvenil B-nél dolgozott, fel is jöhetett volna a B csapathoz, de Bartomeuéknak más terve volt. Jordi Roura felsőbb utasítást kapott, miszerint a B csapat helyére a Juvenil A-val ifi BL-t nyerő Jordi Vinyalsnak kell kerülnie. Amikor pedig, a hozzáértők véleményét kevésbé hozzáértők írják felül, akkor megette az egészet a fene, tömören így lehetne jellemezni Vinyals pályafutását a Barca B-nél.
Vinyals sajnálatos módon nem Enrique örökségét vitte tovább, hanem Eusebioét. Továbbra is a hatékonyságot figyelembe véve és nem a fejlődést, a mester hamar összerúgta a port a már eleve elégedetlen játékosokkal így a sikertelenségi széria folytatódott. Ezek mellé ráadásul jött a kiesési fenyegetettség miatti eredménykényszer, Vinyals nem tudta megmenteni Eusebio süllyedő hajóhát, a Leganés elleni 2-5-re elveszített hazai meccs után már biztossá vált: a következő szezont a harmadosztályban kezdik.
Ironikus, hogy miközben a Barca éppen a trilázásra készül, a B csapat csak süllyed, de még inkább szomorú, hogy az ifihálózat, mely a katalánok kincse volt, jó időre elveszhet, ha valaki nem menti meg őket. A választásokkal javulhat a helyzetük, hiszen Laporta alatt visszajöhetnek azok az emberek, akik a sikerességért feleltek annak idején. De a baj már megtörtént. A Barca B beesett a kútba, a Segunda B-be, ahova nagyon könnyű lecsúszni, de kijönni onnan, már sokkal nehezebb. A pályák minősége borzalmas, a játékosok leginkább öreg veteránok, akik durvák és sokkal fizikálisabbak, mint a Barca fiatalok. Az első csapat és az akadémia között pedig közben csak nő a szakadék, ki menti meg a La Masiát?
