Egy culé naplója

El(ő)döntve - Paris Saint-Germain - FC Barcelona: 1-3

Fél lábbal az elődöntőben a Barca, egy idegenbeli, csillagos ötös teljesítmény után

2015. április 15. - fehertamas

cuve.pngPárizsba tegnap beszökött a Barca, a PSG-nek pirult is az arca. Főleg mikor magát azon kaphatta, hogy már hárommal megy az ellenfél csapata. A csoportkörbéli második meccs eredménye megismétlődött, csak most fordítva, ez pedig azt is jelentheti, hogy a három idegenben lőtt gól akár eldönti a továbbjutást. 

Nem sokkal ezelőtt még mennyivel vészjóslóbbnak tűnt a Parc de Princes gyepe... A hely, ahol még soha nem nyert a Barcelona, illetve a nemzetközi meccseket figyelembe véve más csapat sem nagyon már 33 meccse. A katalánok kipipálhatják a stadiont is, illetve a veretlenségi szériát is, hiszen legyőzték az otthoniakat, nem is akárhogyan. Szinte minden tekintetben felülkerekedtek rajtuk, a Barca egyszerűen a PSG fölé nőtt. 

Gólról gólra: Biztonságosan rajtoltak a katalánok, bizonytalanul a franciák. Az első 10 percben mindkét csapat dugdosta a labdát és várta a másik első rohamát. Mielőtt azonban még belemelegedhettek volna ebbe a stílusba, egy gyors labdaszerzést követően Messi tette ki a labdát Neymarnak, aki roppant higgadt volt és elgurított Sirigu mellett. 0-1. Annak ellenére azonban, hogy a bekapott góllal nyugtalanító volt a párizsiak számára, nem támadtak ki még most sem sokszor, ha igen, azt is elnyelte a Barca védelem. Az első félidő alacsony iramban ment le. 

A második már jobb volt, a PSG láthatóan komoly instrukciókat kaphatott az ex-Barcás Laurent Blanctól, hiszen megszorongatta a vendégeket a második félidő elején. A védelem azonban kitett magáért, és produkciójuk ezen a taktikailag fontos időponton átlendítette a csapatot. Meg is lett az eredménye, hiszen újra kezdett felülkerekedni a Barca, egyre több helyzetet alakítottak ki, majd végül Suárez volt aki begyötörte a fontos második gólt: miután a fél védelmet kicselezte, Sirigu sem tudta már megállítani, az uruguayi gólt szerzett. Azonban ennyi még nem volt elég, miután a Barcelona ismét kezdett egyre inkább nyeregben lenni, tíz perccel később újabb gólt szerzett és nem is akár milyet. Mascherano (aki időközben Mathieu beállásával felmehetett a középpályára) adott neki jó labdát, majd megindult, bebőrözte David Luizt, és megállíthatatlanul varrta a labdát a kapuba. A párosítás eldőlt - gondolták ekkor sokan, őket kicsit lelombozhatta Mathieu és az ő bal lába, miután Van der Wiel majdhogynem céltalan lövésébe beleért, az pedig a Barca hálójában kötött ki. Pici szépséghiba, azonban még így is nagyon jó eredményt értek el a katalánok a francia fővárosban. 

Értékelő: A meccs embere a két gólos Luis Suárez (9). Elképesztően belendült az uru, nagyon ráérzett a stílusra, és megmutatja, miért is ő a világ legjobb kilencese. Az MSN két másik tagja is nagyon jó volt Messi (8) asszisztot adott, Neymar (8) gólt is szerzett. Holtversenyben mellettük Busquets (8), aki zseniális játékintelligenciáját csillogtathatta meg többször. Megsüvegelendő Masche (7.5), Rakitic (7.5) és Montoya (7) teljesítménye is. 

Luis Enrique is egy képzeletbeli ötöst kap, hiszen kiválóan felkészítette a csapatot a túrára, egy percre sem hagyott alább figyelmük, be merte dobni Montoyát, illetve egészen remekül meccselt. A magas presszionálás létfontosságú volt a PSG rendszerének megtörésében, illetve a 100 százalékos koncentráció és higgadtság az összes pályán lévőtől. A meccs végén sem bohóckodták el a dolgokat, ahogyan azt tették a Sevilla ellen, a doble pivot alkalmazása is bölcs döntésnek bizonyult. 

Nagy előny a Barcánál, a párharc szinte lezárt. Remek eredmény, hiszen a túlzott stressztől már mindenképp megkímél az, hogy fél lábbal (vagy talán még annál is többel) már az elődöntőben van a csapat. Folytatás jövőhéten, a Camp Nouban. 

PSG - FC Barcelona 1-3 | Bajnokok ligája negyeddöntők, odavágó | Parc de Princes stadion | 2015. április 15. 20:45 

gsz:. Neymar 18' Suárez 69' 79' Mathieu 82'r32.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://culenaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr567372022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása