Egy culé naplója

Katalán-baszk rangadó! - FC Barcelona - Athletic Bilbao 2:0

2014. szeptember 13. - fehertamas

10665192_10152461763242535_6433281669244835269_n.pngA spanyol bajnokság harmadik fordulója a Barca és az Athletic Bilbao izgalmas rangadóját hozta. 90 perc után a hazaiak kerekedtek felül, Neymar duplájával. Míg az első félidőben csak az erejét mérte össze a két csapat, a második félidőre inkább a Barcelona dominált. Nagyon biztató játékkal győzte le ezt a szervezett, erős csapatot. A tovább mögött értékelés! 

Több ok miatt is nemzeti volt ez a mai találkozó. Egyrészt, a katalánok a héten függetlenségüket ünnepelték, a hazai szurkolók ki is tettek magukért, molinókkal, táblákkal jöttek és végigszurkolták a meccset. Másrészt ennek tiszteletére a Barcelona játékosai a tavalyi szezon vendég mezében (mely idén a harmadik számú szereléssé avanzsált) a Katalónia nemzeti színeiben pompázó senyerában léptek pályára. Furcsa fordulat, hogy az Athletic Bilbao idegenbeli mezét pedig a baszkok zászlajának színei díszítik, ebben érkeztek most a Camp Nouba. 

A vendégek igen jó szezont zártak tavaly, a három gigász mögött a negyedik helyen végeztek, Bajnokok Ligáját érő helyen. Az Athletic tavaly otthon tartotta a három pontot az első találkozón, s a második meccsen is sikerült megszorongatnia a Barcát a Camp Nouban. Akkor a 72. percig a baszkok vezettek, majd az otthoniak 5 perc alatt megfordították a találkozót. Remélhetőleg ez a meccs most nem lesz ennyire körömrágós, bár Ernesto Valverde csapatának összeszedettségét tekintve joggal nevezhetjük rangadónak.

dasd.JPG

A Barcelona kezdőcsapatában helyet kapott: Bravo, Montoya, Mascherano, Mathieu, Alba, Busquets, Rakitic, Iniesta, Messi, Munir és Pedro. Bár ter Stegen zöld jelzést kapott az orvosi stábtól, Bravo kezdett most, s nem okozott csalódást, harmadik gól nélküli meccsét hozta le. A védelem annak ellenére, hogy Masch megint a középhátvéd pozíciójába kényszerült, rendkívül jól szerepelt, a puyoli időket idézte a védelmi fal szilárdsága, mely nagyon nagy pozitívum, úgy, hogy Vermaelen még nem is szerepelt. A széljáték is kiváló volt, Montoya első látásra biztató, Jordi pedig szokás szerint fantasztikus volt, nehéz eldönteni, hogy Messi játéka, vagy az ő lankadatlan teljesítménye volt nagyobb hasznára a csapatnak. Busquets jól szűrt, Rakitic és Iniesta párosa meccsről meccsre jobb. Rakéta munkájára külön ki kell térnem: eddig zseniális igazolás a horvát mester, úgy osztogatja a labdákat, mint a kártyában a lapokat, ugyanakkor ütközik, becsúszik, szerel, labdát szerez, lő, igazi motor, ha tartja a formáját, nagy hasznára lehet a csapatnak. 

Haladva tovább a támadósorra: Pedro nem emelkedett ki, ám voltak szép megindulásai, Munir pedig újra és újra meglep: egyre magabiztosabb, bár most nem jöttek neki össze a dolgok, fontos tény, hogy akár mesterhármast is szerezhetett volna, olyan helyzetekbe került. Messi nagy kedvvel játszott, meccs embere produkciót nyújtott, ám a rekorddöntés most nem jött össze, hiszen eddig 7 meccsen zsinórban betalált az Athletic ellen, a rekordot jelentő 8 nem jött össze, mert most "csak" gólpasszokat adott.

Untitled-1_2.png

Az találka első félideje nem hozott gólt, annak ellenére, hogy mindkét csapat próbálkozott többször is. A vendégek közepesen veszélyesen támadtak, leginkább kontrákkal, felívelt labdákkal operáltak, melyek között akadt néhány veszélyesebb is. A hazaiak már a 6. percben bekezdtek, szemet gyönyörködtető gyors játék után Montoya beadását Pedro belelőtte a kapusba. Támadójátékuk igazán a félidő végére forrta ki magát, a 40. perctől helyzet helyzetet követett, a gól már nagyon közelinek érződött, de még váratott magára. A második felet egy Mascherano - Piqué csere indította - az argentin a fejére kapott egy rúgást, a 30. percben Aduriztól, ami miatt inkább nem kockáztatta meg a további szereplést. A 49. percben Munir felé érkezett egy beadás, aki a hálóba vágta a labdát, ám a bíró les miatt érvénytelennek könyvelte el a találatot, később a visszajátszásokból kiderült, hogy helytelenül, Munir nem volt lesen. A fiatal támadó nagyon aktív volt, de helyzeteit nem tudta kihasználni, az 59. percben is kivédte fejesét a kapus. A 63. percben váltotta őt Neymar, a cserével pedig beállt a változás. A brazil jelenlétével több védőt kötött le, mely által nagyobb tér nyúlt a támadóknak, ez még az eddiginél is több helyzetet eredményezett. A jég végül a 79. percben tört meg, Busi labdaszerzése után Messinek tette tovább a labdát, a Bolha lekészítette Neymarnak, aki egy az egy ellen mehetett Iraizoz kapussal... Egy csellel meg is verte, s rendkívül elegánsan gurított a hálóba. A Messi - Neymar duó azonban itt még nem állt le, a 5 perccel az előző gól után az argentin kérte a labdát, tarthatatlanul, a jobb szélen indult meg, beadta, Neymar higgadt és duplázni tudott. A folyamatos letámadás meghozta eredményét, Lucho újra nagyon jó érzékkel nyúlt bele a meccsbe. 

10357789_922807094414640_8797288696802472646_o.jpg

Ezután az írás után jogosan kaphatom meg sokaktól, hogy előre iszom a medve bőrére... de ez most nem érdekel, akkor is leírom: ha az eddigi két meccs játéka biztató volt, akkor ez sokkal több. A védelemben már nyoma sincs szervezetlenségnek, mint tavaly. A fiatalok nagyon ígéretes meccseket játszanak. Messi és Neymar kiválóan érzik egymást, előbbi egykori önmagát idéző kedvvel játszik, utóbbi láthatóan ráérzett a Barca stílusra. A taktikai változások szépen lassan körvonalazódnak, a letámadás, a széljáték, a passzok átalakultak. Mintha Enrique restaurálná az sikerszéria ideje alatti stílust, korszerűsítené azt. Ez pedig rendkívül imponáló, főleg ha azt nézzük, hogy 3 fontos játékos (Stegen, Vermaelen, Suárez) még nem is játszott tétmeccsen. Neymar és Messi együtt szépen muzsikálnak, és lassan az is láthatóvá válik, hova fog becsatlakozni az uruguayi. Messi észrevehetően hátrébb játszik mostanában, inkább irányító szerepben, s nem is rosszul... Előtte játszhatna esetleg Ney és Suárez? Nos, ez még a jövő zenéje, ahogyan az is, mire megyünk idén. A jelek viszont határozottan biztatóak. 

10644811_844422022249334_2174139160373456374_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://culenaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr856695129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása